Dekster és Toga

A Pi5zKoS2′s két tagból, Togából és Deksterből áll, és 2007-ben alakult, illetve ebben az időszakban határoztunk a csapat jelenlegi neve mellett. 2007 előtt is születtek már közös nóták, dolgoztak már együtt ezért kettesben tervezik a jövőt is. Az első közös számukat “CsaKsZaVaK”-at rövid időn belül követte a “Levédve” című kislemez. Ezután sok helyre hívták őket fellépni, és éltek ezzel így felléptek több hiphop bulin is. 2009-ben egy beszélgetés alkalmával jutott a Rapnet Records és a Piszkos2s arra az álláspontra, hogy együtt dolgoznak és érnek el sikereket.
A Piszkos2s háza tájáról annyit bizonyosan tudhattok már a korábbi írásainkból, hogy Deksternek sikerült összeakadnia az igazságszolgáltatás szigorával ezért ő sajnálatos módon épp jelenleg egy börtönben tölti a rá kiszabott börtönbüntetését. De hamarosan ő is kint lesz és ismét begyújtja az ütemeket és a rímeket az addig is szólóban működő Toga mellett. Minden bizonnyal lesz témája a bent eltöltött hónapok hatására. Szóval első lépésként napvilágot lát a Piszkos2’s – Showtime lemez. A Showtime azért viseli ezt a nevet, mert a CD-n hallható track-ek önmagukban mint egy show elem részei formálódnak meg és kapcsolódnak egymáshoz, mind zeneileg, mind szövegileg egyaránt. A klipek is már tervben vannak és már indulhat is a szekér.


